Szórakozás

Oszter feleségét kitiltották az Operából

Failoni Donatella többé nem kívánatos személy az intézményben, mióta az igazgató megalázó módon kirúgta.

Oszter Sándor zongoraművész felesége, Failoni Donatella az Opera művészeti főtitkára volt, ám az intézmény igazgatója, Ókovács Szilveszter megvált tőle a kora és az állítólagos rossz hírneve miatt.

“Ókovács azt mondta, távozhatok, és nem kell többet bemennem az irodába. A korommal indokolta a döntést. Azt mondta, betöltöttem a hatvanötöt, és a nyugdíjasokat el kell küldeni. De az is elhangzott, hogy ártok az Opera hírnevének. Ókovács letiltatta a belépőkártyámat. Nem voltam hajlandó visszaadni. Háromezer forintot kellett fizetnem, mert ezzel kárt okoztam az Operának. Azóta persona non grata lettem” – mesélte a Blikknek Failoni.

A polgármesternek is készülő művész felháborodott a döntésen és annak rendezési módján. Szerinte már csak híres szülei miatt is több tiszteletet érdemelne.

“Ókovács még hátulgombolós volt, amikor nekem már megvolt a belépőm. Nem akarok nagy szavakat használni, de én egy élő lexikon vagyok. Kétéves korom óta ott nevelkedtem. Édesanyám olyan hírességeket hozott Magyarországra, mint Pavarotti vagy Carreras, édesapám pedig itt volt zenei igazgató. Ezek után minősíthetetlennek tartom, hogy kifizettették velem a kártyát” – dühöngött Oszter neje, aki arról is beszélt, hogy mi lehetett vele a valódi baj.

“Az volt a probléma, hogy túlságosan szókimondó és becsületes vagyok, és ez ma nem divat. Én az alapján szerveztem a fellépőket, hogy mit tudnak, és nem aszerint, hogy ki kinek a kije. Az Opera ma olyan, mint egy szép piros alma, ami kívülről szép, de belülről rohad. Be nem teszem a lábam, amíg igazgatóváltás nem lesz.”

Eközben az operaház sajtóosztálya magyarázatot adott az elbocsátás indokaira és arra is, hogy miért tiltották le Failoni belépőkártyáját.

“Általános irányelv a közszférában a nyugdíjaskorúak foglalkoztatásának visszaszorítása. A hatályos szabályozás szerint csak egyedi engedéllyel, kifejezetten nélkülözhetetlen személyes kvalitások kizárólagos megléte esetén foglalkoztathatók. Az opera protokoll-listája azért szűkült, mert a növekvő nézői igények miatt minél több jegyet szeretnénk eladni az Opera és az Erkel Színház premierjeire is.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik