Szórakozás

Mérgezéstől került bombaformába Farkasházy Tivadar

A Heti hetes szereplője egy romlott sóletkonzervnek köszönheti, hogy felvették a Közgázra.

Korábban a témában:

Farkasházy Tivadarról azt gondolnánk, szinte már mindent elmesélt magáról, ám még mindig van sztorija. Nem is egy. Az RTL riportmagazinjában, a XXI. században például elmeséli, érettségi után kórházba került, ugyanis megevett egy rossz sóletkonzervet.

A mentő az ügyeletes kórházba vitte, épp oda, ahol öngyilkosjelölteket ápoltak. Aki abba a kórterembe került, azt két hétig megfigyelés alatt tartották, se látogatót nem fogadhatott, se könyvet nem olvashatott. A frissen érettségizett fiún azonban megkönyörültek az orvosok, és beengedték neki a matematikai feladatgyűjteményt, mondván, azt a többi beteg úgysem kéri tőle kölcsön.

“Oda-vissza megoldottam az összes matematikapéldát. Ahogy kijöttem, mentem felvételizni. Három órát adtak a feladatok megoldására, én egy fél óra múlva kivittem a dolgozatomat. Ötszáz ember felsóhajtott: egy hülyével kevesebb, ez föladta. Ám én mindegyikre csináltam három megoldást, mert bombaformában voltam a sóletmérgezés következtében. Így vettek fel egy nagyon nehéz szakra, matematikára a Közgázra” – mondta a XXI. század riporterének Farkasházy, aki a ma esti adásban arról is mesél, hogyan tanult meg kisgyerekként kártyázni, lóversenyekre fogadni, s honnan a Wagner-szeretet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73885102, Kar·cson (Fluor) Tam·ssal beszÈlgett¸nk. 2019.04.10., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.