Szórakozás

Az elhunyt Cipőt is parodizálják az Irigy Mirigy legújabb lemezén

A Republic nem kíván foglalkozni az esettel, az énekes húga viszont nem örül a történteknek.

Magyarázkodni kényszerültek az Irigy Hónaljmirigy tagjai, miután új lemezükön egy olyan dal is hallható, amiben a Republic elhunyt énekesét, Cipőt parodizálják.

„Ezt a paródiát még évekkel ezelőtt csináltuk az egykori tévéműsorunkhoz, és bevallom, nem is emlékeztünk arra, hogy utalás van benne Cipőre. Azért csak most került lemezre a nóta, mert ezúttal azokat a kiadatlan feldolgozásainkat gyűjtöttük csokorba, amelyekre időközben megérkeztek a feldolgozási engedélyek. Akkoriban ez volt a véleményünk, de ez a részlet most csak­ugyan elkerülte a figyelmünket. Nem voltak előttünk a szövegek, amikor a lemezt szerkesztettük” – mondta el a Blikknek az együttes tagja, Sipos Tomi.

Ó, én barom, hittem neked, a kismadárnál rosszabb már nem jöhet, a cipőt húzzuk fel a lábra, a kacsát meg vigye el a nátha” – ezek miatt a sorok miatt akadt ki Bódi László tesvére, aki azt is elárulta, az énekes egyáltalán nem kedvelte a paródiákat.

„Egyáltalán nem örülök, hogy lemezen is megjelent a dal, mert ez így tényleg morbid, ráadásul a bátyám soha nem volt híve az ilyen paródiáknak. Nem szerette, ha utánozzák, és nem is adott nekik soha paródiaengedélyt, ezért fel is volt háborodva, amikor hallotta, koncerten már előadták a Szállj el, kismadár átiratát, egy klipjükben pedig olyan kabát volt az egyik tagon, amilyet Laci viselt akkoriban. Ugyanakkor kétségtelen, ezek a paródiák valahol talán azt is igazolják, hogy Laci igazi jelenség volt” – mondta el Bódi Marica.

A bulvárlap megkereste a Republic együttest is, de ők nem kívántak semmit hozzáfűzni a témához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik