Szórakozás

Békülne Cipő mamájával a Republic

Eddig sikertelenül közeledtek az együttes elhunyt énekesének édesanyjához.

Amióta Sipos F. Tamás távozott az együttesből, azt találgatja mindenki, vajon ki lesz az utódja. Boros Csaba most elárulta a Borsnak, hogy az énekesi feladatoknak nagyrészt ő tesz majd eleget.

“A huszonhárom év alatt, amíg a zenekar Cipővel működött, sokat énekeltünk együtt a színpadon és színfalak mögött is. Ismertük egymást, egy pillantásból tudtam, hogy mikor, milyen szólamban akar énekelni, és aszerint követtem. Az új dalunkban már az én hangom szól. A Republic együttes jelenleg négy tagból áll, de lesznek közreműködők, akik az én hangomat erősítik majd. Hogy kik, az még képlékeny” – mesélte a lapnak Csaba.

Fotó: Facebook

Az együttes tagjai arról is beszéltek, hogy békülni szeretnének Cipő mamájával.

“Három alkalommal próbáltam meg lépéseket tenni felé, eddig sikertelenül” – tette hozzá Nagy László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik