Szórakozás

Aranyóráját is eladta a gyógyulásért Bajor Imre

Hárommilliós karóráját is eladta a gyógyulás reményében az idén elhunyt színész. Klapka György segített neki ebben.

Bajor Imrének a betegséggel való küzdelem mellett súlyos anyagi gondokkal kellett felvennie a harcot. Az idén elhunyt színész mindenét feláldozta, hogy méregdrága kezeléseit és a napi kiadásokat fedezni tudja, még hárommilliós Omega aranyóráján is túladott Klapka György segítségével.

“Mindig az üzlet végében lévő irodámban ülök, akkor is ott voltam, amikor meglepetésemre Imre keresett. Már látszott rajta, hogy nagyon beteg, alig tudott járni. Egy arany Omega órát hozott, eredeti dobozában. A becsüsünk utánanézett, újonnan hárommillió forintért árulták. Kicsit megtoldottam azt az árat, amit a használt, ám kifogástalan állapotú óráért lehet adni, és megvettem tőle másfél millió forintért. Nagyon hamar, másfél hónappal később el is kelt, méghozzá Imrére való tekintettel egy fillér haszon nélkül. Az új vevő természetesen nem tudta, hogy kié volt korábban az óra. Ha jól emlékszem, egy tehetős édesapa vette meg a fiának, aki kitűnő eredménnyel végzett az egyetemen” – mesélte a Blikknek Klapka, aki nagyon szerette Bajort, s állítása szerint a mai napig nem ismer hozzá hasonló önzetlen, színes egyéniséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik