Szórakozás

Emlékkönyv, hogy sose felejtsük el Bajor Imrét

Néhány napja jelent meg az a tizenhárom évvel ezelőtti születésű kötet, amely az idén elhunyt színész életével foglalkozik.

Emlékkönyvet adtak ki Bajorimi, a Kicsihuszár címmel az augusztusban 57 évesen elhunyt Bajor Imréről. A kötet a 2001-ben megjelent kiadás felújított és bővített változata.

„Nagyjából 30-40 új oldal került bele. Az újdonság a közben elmúlt 13 év ‘zanzásított’ változata, kiragadva a legjelentősebb történéseket illetve állomásokat Bajor Imre életéből. Benne vannak a szülei, a gyermekei, a felesége, a Heti Hetestől a színházi szerepekig minden, és persze egy szerzői búcsú is, amivel Imre előtt tisztelgek” – mondta a Hír24-nek Ruttka Ildikó szerző, aki a kiadóval egyeztetve, Imre halála után látott neki az írásnak.

„Az elmúlt években időről időre szó esett a könyvünk folytatásáról. Akkor is szóba hoztam egyszer, amikor beteg lett. Mondtam, szombatonként le tudnék menni hozzá Fülére, beszélgessünk, de Imre azt felelte: ’Ildike, majd ha meggyógyultam, akkor megcsináljuk’. És aztán ugye sajnos történt, ami történt, erre már nem kerülhetett sor. A tragédia után viszont fontosnak tartottam volna az életrajzi mű folytatását, pontosabban lezárását, így éreztem volna kerek egésznek. Ráadásul tisztelegni szerettem volna Bajor Imre személye, munkássága és egész pályája előtt is vele. Mielőtt elkezdtem volna azonban az írást az új kiadásba, a feleségével, Ildikóval és a gyerekekkel, Lilivel és Marcival is egyeztettem, mert kötelességemnek éreztem, úgy éreztem, hogy erről nekik tudniuk kell, enélkül bele sem vágtam volna. Imre gyermekei áldásukat adták, Ildikót azonban hosszasan győzködtem. Nagylelkűen végül ő is rábólintott a dologra, amiért hálás vagyok neki, akárcsak Lilinek és Marcinak. Megértették, ennek a könyvnek az újra kiadása Imre nagyszerűségének, páratlan és feledhetetlen személyiségének állít emléket. Ez egyfajta emlékkönyv, ami azért kell, hogy örök időkre megmaradjon nekünk, hogy Bajor Imrét sose felejtsük el” – árulta el az újságíróként dolgozó szerző.

Bajor özvegyéről az utóbbi hónapokban sorra jelentek meg olyan cikkek, amelyek szerint kilátástalan helyzetben van. A hírek szerint nincs munkája, a 200 négyzetméteres ház rezsijét, a számlákat azonban fizetnie kell, ezért a család barátai támogatják anyagilag. Bár Ildikó a könyvbemutatóra nem ment el, valószínűleg a lelkének jót tesz, hogy újra felszínre kerül szeretett férje, Bajor Imre fénykora – amikor az eredeti könyvet kiadták.

„Imre 43 éves volt, amikor a születésnapján megjelent az eredeti könyv. Akkor volt a szakma hihetetlen csúcsán, rengeteget dolgozott, szinte éjjel és nappal. Ő kért fel engem a könyv megírására, azért is, mert édesapám révén hosszú évek óta ismertük már egymást, másrészről sok cikket írtam előtte róla, korrekt újságírónak ismert. Onnantól kezdve hogy kiderült, ez nem áprilisi tréfa, rendszeresen találkoztunk. Két-három hónapig hetente többször órákat beszélgettünk a dunakeszi házában. Akkor még persze éltek a szülei, együtt laktak, a gyerekei is megvoltak már, Ildikóval pedig akkoriban lettek egy pár. Délutánonként találkoztunk, általában addig aludt az előző esti fellépései után. Megesett, hogy úgy kellett felkelteni, mert elfelejtette, hogy épp megyek hozzá interjúzni. Tüneményes ember volt, nagyon szerettem, isteni dolog volt akár csak egy levegőt is szívni vele! Csüngtem a szavain, nagyon jó volt hallgatni, igazi élmény, ahogy mesélt! Hálás vagyok a jósorsomnak, amiért ismerhettem őt” – mondta a Hír24-nek Ruttka Ildikó.

Fotó: Hír24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik