Szórakozás

Megnehezíti a válás Czippán Anett dolgát

A FEM3 műsorvezetőjének egy napja most egy bonyolult cirkuszi mutatványhoz hasonlít.

Mint megírtuk, Czippán Anett öt év után válik férjétől, Rendes Zoltántól, akivel egy közös gyermekük is született. A műsorvezetőnek egyszemélyes anyavállalkozásként most nagyon nehéz helytállnia a mindennapok körforgásában: még segítséggel is leginkább egy bravúros cirkuszi mutatványhoz hasonlít egy-egy hátunk mögött tudott huszonnégy óra.

“Hamarosan elválok, de mégsem mondanám magam egyedülálló anyának, hisz Olivér életének továbbra is mindketten részesei vagyunk. (…) A kisfiam óvodás lett és szinte ezzel együtt beindult a karrierem. A kettőt pedig igyekszem szinkronba hozni egymással. A legnehezebb, hogy bármi is történik velünk, öt-tíz perces csúszásokat sem engedhetünk meg magunknak. Olivér délután négyig van óvodában, addig próbálom elintézni a munkahelyi és egyéb teendőimet, amire még az esti fektetés után van lehetőségem, de sokszor ez nem elegendő. (…) Sokszor nemhogy egy héttel, hanem egy nappal előre sem tudom, milyen feladatok várnak rám, aztán megy a szervezés, ki és mikor ér rá. Általánosságban úgy szervezem a napom, hogy délután már ne kelljen a munkával foglalkozni, és sok időt tölthessek a fiammal. Ha mégsem jön össze, akkor legjobb esetben apuka jön és intézi a dolgokat” – mesélte a Borsnak Czippán.

A FEM3 műsorvezetőjének már egy ideje Berki Krisztián is csapja a szelet, de folyamatosan leépíti. Ez sem véletlen.

“Nyilván anyaként hétszázszor is átgondolja egy nő, hogy mikor és hova lép. Megfontoltabb lettem. Olivér érdekei az elsők mindenben. A férfiak a férjezett nőknek nem igazán mernek bókolni. Én is észrevettem, hogy most bátrabban közelednek felém. Tudni kell helyükön kezelni ezeket a bókokat, noha természetesen jólesik, mikor elismerik és dicsérik a nőiességemet…” – tette hozzá Anett.


Fotó: FEM3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik