Szórakozás

A bíróság kényszertörlést rendelt el Berki cége ellen

A Fem3 Cafe műsorvezetőjének több cége is megbukott már a törvényességi felügyeleti eljárás során, most tanácsadó cégének hitelezőit keresi a bíróság.

Berki Krisztián 2010-ben alapította a BK Management Group Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-t, mely ellen a NAV Kelet-budapesti Adóigazgatósága törvényességi felügyeleti eljárást indított. Miután a bejegyzett Andrássy úti székhelyet nem találták valósnak, ezért a vállalkozást megszűntnek nyilvánították és a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága elrendelte a cég kényszertörlését.

Miután Berki az egyszemélyes tulajdonosa a kft.-nek, ezért köteles együttműködni a Cégbírósággal és minden információt a rendelkezésükre bocsátani. A cég kényszertörléséről szóló végzésében a bíróság felhívja mindazok figyelmét, akinek a céggel szemben követelése van vagy a vagyontárgyára vonatkozó jog jogosultjaként van bejegyezve, esetleg a vagyontárgyára tarthat igényt, az a Cégközlönyben történő közzétételtől számított 30 napon belül jelentkezzen a cégbíróságon.

A Blikk által megkérdezett ügyvéd, dr. Kamarás Péter szerint, ha a cég előtte végrehajtás alatt állt, akkor úgymond megúszhatja a tartozás kifizetését is kft. esetében. Mivel az említett cég már hónapok óta szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtásos listáján, ezért Berki nagy eséllyel megússza adósságai rendezését.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik