Szórakozás

Meglepetésekkel készül 25. évfordulójára az Animal Cannibals

A fiúk idén jubilálnak, születésnapjukon pedig hatalmas bulit csapnak. A rajongók már készülhetnek, október 22-én különleges koncerten tombolhatnak.

Korábban a témában:

Az Animal Cannibals tagjai, Ricsipí és Qka MC 1989-ben álltak össze és azóta is töretlenül hajtanak előre. A rapduó az idén 25. évfordulóját ünnepli, ez alkalomból pedig egy rendhagyó és meglepetésekkel teli bulit szerveznek rajongóiknak. A koncert időpontját október 22-re rakták nem véletlenül, hiszen másnap nincs munka, így kifogás se, hogy bárki is kihagyja az eseményt, amelynek részleteiről Ricsi mesélt nekünk.

Fotók: Animal Cannibals

“Egy óriási három órás koncerttel készülünk, ami számunkra is nagy kihívás, ezért már nagy erőkkel edzünk rá. A bulira több mint 100 vendéget hívtunk meg, akikkel valamilyen formában már dolgoztunk együtt az elmúlt években. A rajongók most brutális dózist fognak kapni belőlünk és több meglepetéssel is készülünk. Az biztos, hogy bevonjuk a közönséget is, hogy az egész interaktív legyen. A színpadképet pedig már hónapok óta tervezzük, mert szeretnénk minden álmunkat és vágyunkat megvalósítani, hogy az eddigi leglátványosabb show-t tudjuk prezentálni” – árulta el a Hir24-nek Ricsipí.

A koncerten egyébként több mint 25 dal fog felcsendülni, így minden év legfontosabb momentumát felidézik a srácok, amiket retro videókkal és a legnépszerűbb videoklipekkel fejelnek meg. Október 22-e azonban tripla esemény az Animal Cannibals életében. Nem csak a koncertet időzítették erre a napra, hanem legújabb lemezük megjelenését is, de klippremierrel is érkeznek.

A kannibálok azt is elárulták, hogy mi a titka hosszú és sikeres együttműködésüknek és kiderült, túl vannak-e már a mélyponton.

“Nem csak kollégák, hanem barátok is vagyunk, de a sok közös program mellett igyekszünk elegendő időt külön tölteni. Természetesen előfordulnak véleménykülönbségek, de sosem voltak kibékíthetetlen ellentétek közöttünk. Az lehet a 25 évünk titka, hogy folyamatosan élünk át közös sikereket, amik előre visznek minket, és amik kárpótolni tudják az összezörrenéseket” – mesélte Ricsi, aki kijelentette, nem akar retro sztár lenni és Uhrin Benedek sorsára jutni.

“Szeretnénk minél tovább csinálni ezt, ezért folyamatosan gyártjuk az új dalokat. Nem akarunk retro sztárok lenni. Van önkritikánk, ezért ha kezd beállni az Uhrin Benedek effektus, akkor leállunk.”

És ezt olvasta már? Ördög Nóra legújabb blogbejegyzésében az anyaság megéléséről ír.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Felcsút, 2014. április 21.
Orbán Viktor miniszterelnök, miután átadta a győztesnek járó kupát a Real Madrid játékosainak a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna döntője, a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna első hivatalos mérkőzése után 2014. április 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.