Kultúra

3 millió liter sört ittak az Oktoberfesten – eddig

Mintegy 3,3 millió látogatója volt eddig a félidejénél járó 181. müncheni Oktoberfestnek - közölték a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztivál szervezői.

A tavalyi fesztivál félidejéhez képest ez 200 ezerrel kevesebb vendéget jelent. A szervezők szerint ennek elsősorban a rossz idő az oka. A folyékony kenyér 16 napos ünnepén ez idáig nagyjából 3,2 millió liter sör fogyott, ami 0,2 millió literrel kevesebb az előző évhez képest. A szeptember 20-a óta tartó idei fesztiválon eddig hatvan ökröt fogyasztottak el a látogatók.

A müncheni főpolgármester, a szociáldemokrata Dieter Reiter mindenesetre elégedett, mivel mostanáig nagyon békésen telt az ünnep, amit a helyi rendőrség is megerősített. A hatóságok szerint az előző évhez képest kevesebb a lopás, a személyi sérülés és a verekedés.

Az Oktoberfest története 1810-ig nyúlik vissza: Lajos bajor trónörökös (a későbbi I. Lajos király) 1810. október 12-én vette feleségül Terézia szász-hildburghauseni hercegnőt, és a menyegző alkalmából lóversenyt rendeztek az újonnan épült versenypályán a város kapui előtti Terézia-réten (Theresienwiese), ahol az uralkodócsalád étellel, itallal is megvendégelte az ünnepségek részvevőit.

Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, idővel azonban a kezdetét előrehozták a kevésbé hűvös szeptemberre. A sör müncheni ünnepe háborúk és járványok miatt eddig 24-szer maradt el, az idei így a 181. fesztivál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik