Szórakozás

Kényelmetlen helyzetbe került a TV2-nél Lajsz András

Az ismert mixer a Sztárban sztár műsorában segített igazi Dáridó-hangulatot varázsolni; a biztonságiakkal viszont meggyűlt a baja az adás után.

A vasárnap esti show-műsorban Kökény Attila Lajcsit utánozva az egykori Dáridó Udvarházat jelenítette meg a színpadon. A produkció – vagy inkább a zsűri értékelése – már eddig is sok visszhangot keltett, hiszen Galambos Lajos nem fogadta túl jól a személyét ért kritikákat.

Most kiderült, történt más kínos incidens is a mulatós előadás hátterében. Lajsz András, aki Lajcsi műsorában is állandó résztvevő volt, jelenlétével az eredeti hangulatot segített visszaidézni a Sztárban sztár készítőinek. A mixerkirály az adás után indult volna egy újabb fellépésre, de a biztonságiak útját állták.

“Így utólag próbálok nevetni ezen a kisstílű dolgon, de azért még most is öklömnyire rándul a gyomrom, ha visszagondolok a velem történtekre” – mesélte a Borsnak Lajsz András, aki elmondta, sok kelléke miatt a stúdióhoz közel parkolt, de elkerülendő, hogy esetleg a forgalmat akadályozza, autója kulcsát a biztonsági őröknek adta a műsor idejére.

“A produkció után szólt az őr, hogy a kulcsomat nem tudja visszaadni, mert az már fent van a recepción. Így fogtam magam és felsétáltam a biztonsági őrök főnökéhez vagy kihez, aki nem adta oda a kulcsomat, helyette igazoltatott. (…) Ám nem tudtam magam igazolni, mert az irataim a telefonommal együtt a kocsiban voltak. Hiába kérdeztem tőle, hogy szerinte személyi igazolvánnyal megyek-e be egy forgatásra, ő kötötte az ebet a karóhoz. Szerinte bárki mondhatja, hogy ő Lajsz András. Tehetetlenségemben egyre idegesebb lettem, hiszen a másik munkahelyemen már vártak. Visszamentem a stúdióhoz és a műsor készítőivel közöltem, hogy azonnal hívom a rendőrséget, ha nem kapom vissza az autómat. Végül valamelyik szervező öt percen belül egy lezárt borítékban átadta a kulcsot. Felháborító, hogy így megaláztak, miközben én a délutáni főpróba miatt az egész napomat hazavágtam azért, hogy a TV2 esti produkciója tökéletes legyen” – háborgott a mixer. A kellemetlen esetre a csatorna illetékese is reagált.

“Kellemetlen ugyan, de minden ilyen intézkedés a biztonságot szolgálja. A biztonsági szolgálat munkatársai nem ismerhetnek minden szereplôt, csak a munkájukat végezték. Mi nagyon örülünk, hogy Lajsz András részt vett a produkcióban, és reméljük, azért jól érezte magát nálunk” – mondta el a lapnak Koltay Tamás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik