Szórakozás

Lagzi Lajcsi kiosztotta Majkát és Hajóst

Örökösen playbackelő, még a kötőszöveget is magnóról játszó előadóként beszéltek Lajcsiról a Sztárban sztárban. Most visszavág.

A Sztárban sztár vasárnapi adásában Kökény Attila Lagzi Lajcsi bőrébe bújt. A produkciója nagyon viccesre sikerült, a zsűri sírva röhögött a látványtól és még arra is jutott energiájuk, hogy porig gyalázzák a Dáridóst. Majka például olyanokat mondott, hogy Kökény túlénekelte Lajcsit, meg hogy soha életében nem emelte fel a mikrofont a szájához, folyton playbackelt, és hogy volt olyan show is, ahol a kötőszöveg is fel volt véve előre. Hajós András meg arról beszélt, hogy az tetszett neki Kökényben, hogy akárcsak Lajcsin, rajta sem látszott, hogy élvezi, amit csinál. Meg arról is, hogy a mulatós király zeneileg mindig a popzene és a sertésfeldolgozó-ipar határán mozgott. Persze a savazott zenész sem hagyja annyiban, és a mai Blikken keresztül védi meg magát.

“A koncertjeimen természetesen élőben megy minden. Azt azonban mindenki tudja, hogy a zenei műsorokban, kivéve a tehetségkutatók, playbeckről mennek a dalok, mert nem lehet élőben stúdióminőségű hangot adni” – mondta a lapnak Galambos Lajos, akinek személyesen a zsűrihez is volt néhány szava.

“Majkáról annyit, hogy Dundika régen nálunk táncolt, nyilvánosan pedig csak playbeckről mer énekelni. Nem tudta eldönteni, énekeljen, hoszteszkedjen vagy modellkedjen, bizonyára Majka innen tudhatja, milyen az, ha az összekötőszöveg is fel van véve. (…) Hajósból csak az irigység beszélt, hiszen én hungarikumot csináltam, ami nagy üzleti siker lett. A Dáridónak 3,3 millió volt a nézettsége, Clau­dia csak álmodozhat arról, hogy valaha szerepel egy ilyen nézettségű műsorban. Kökény énekelt nálam, örülök, hogy a hat sorból csak négyet tanult meg, egy nehéznek nem nevezhető dalból. Nagy megkönnyebbülés, hogy ezzel az énektehetségével és a szövegtévesztés ellenére továbbjutott” – tette hozzá a dühös Lajcsi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik