Light

Dukai Regina nem kéri rajongói szavazatait

A modell nem szeretne érdemtelenül menetelni a Sztárban Sztár versenyében, ezért arra kérte követőit, hogy ne szimpátia alapján voksoljanak.

Dukai Regina a TV2 szórakoztató show-jának tegnap esti adását is megúszta kiesés nélkül. Habár Jessie J produkciójában több volt a hamis hang, mint eddig bármikor, a zsűri mégis úgy gondolta, hogy ez volt az eddigi legjobb előadása. Claudia ugyan még mindig hiányolta a tüzet belőle – amivel mélységesen együtt tudunk érteni – de kétségtelen, hogy Regi kezdeti bátortalansága sokat oldódott.

A szőke szépség azonban maga is érzi, hogy az erős mezőnyben inkább csak sereghajtó lehet, ezért közösségi oldalán a rajongóit is arra kérte, hogy csak akkor szavazzanak rá, ha valóban tetszett, amit csinált.

“Nagyon fontos dolgot szeretnék tőletek kérni! Csak akkor szavazzatok rám, ha valóban tetszett a produkcióm! Ez nem szeretet vagy szépségverseny és nagyon nem szeretném, ha ezek közül a zseniális tehetségek közül bárki kipottyanna miattam! Szeretem őket, értük is szurkolok és itt tényleg az a fontos, hogy a legjobb maradjon bent! Ugye értitek? Nekem már az is csodás dolog, hogy a 4. adásban vagyok!” – írta Regina, aki ezzel a megnyilvánulásával még inkább megerősítette rajongói támogatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik