Szórakozás

Csiszár megkapta a magáét a köztévétől

A műsorvezető a Class FM-ből való távozásakor csak új feladatról beszélt, most kiderült, hogy mi is az.

A MTVA Kommunikációs Igazgatóság közleménye szerint Csiszár Jenő október 1-jétől program főtanácsadóként segíti az MTVA vezérigazgatói kabinet munkáját. A rádiós és televíziós szakember a közmédia több műsorában is kulcsszerepet vállalt: állandó zsűritagja a Dal című produkciónak és a Magyarország, szeretlek! egyik csapatkapitánya, továbbá műsorvezetője volt a nagysikerű Balatoni nyárnak.

Augusztusban Csiszár arról írt a Facebookon, hogy szakmai élete csúcs 5 évén van túl, de az elmúlt időszakban azt érezte, hogy már fogy a motiváció. „Ezért úgy döntöttem, hogy váltok, és új kihívást keresek. Az egész eddigi életemet az mozgatta, hogy egy feladatot csak addig szabad csinálni, amíg 100%-ban leköt, motivál, mert így tudom a legtöbbet adni!” – írta.

Korábban olyan pletykák is szárnyra keltek, mi szerint a Heti hetesben híressé vált műsorvezető a rádiónál többször is konfliktusba keveredett főnőkével, ezért kellett távoznia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik