Szórakozás

Fákat ölelgetett a betegekkel Bajor orvosa

A Bajor Imre gyógyítójaként ismertté vált csodadoktor különleges módszerei között a fák ölelgetése is szerepel; ő úgy látja, az orvosok az 1800-as években rekedtek.

A Bajor Imrét ciánnal is gyógyító Vargha Zoltánról nemrégiben kiderült: valójában nem is doktor, sosem szerzett orvosi diplomát. Ennek ellenére több híresség is kiállt mellette, Vargha pedig értetlenkedve áll az őt ért vádak előtt. Pedig ezekből akad bőven, a Blikk cikkében egészen egyedi módszerekről számolnak be az egykori páciensek.

Én is jártam hozzájuk. Tüdődaganatom volt, és azt akarták velem elhitetni, hogy a talpmasszázs hatására a daganat összehúzódik és eltűnik… hát nem jött be” – írja a lap egyik olvasója. Persze volt, aki rögtön kiakadt az ajánlott gyógymódon. „Egy végstádiumú ismerősömnek azt mondta, hogy hetente egyszer öleljen át egy platánfát az Üllői úton. Mert a fa ereje meggyógyítja a tüdőrákot. Én elküldtem a jó k… anyjába. Erre kivezettetett két biztonsági őrrel” – olvasható a cikkben. Vargha viszont továbbra is csak az orvostársadalmat bírálja.

“Nem az orvoslásról és gyógyításról szól az életük, hanem arról, hogy nagyobb házuk, autójuk legyen. Az a baj, hogy a betegek először hozzájuk fordulnak, pedig balkáni a felkészültségük, és az 1800-as évek színvonalán állnak. A páciensek már csak akkor jönnek hozzám, amikor reménytelen a helyzet” – mondta el Vargha Zoltán, akinek orvosokat keményen bíráló véleményét Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke sem hagyta szó nélkül.

“Ehhez az emberhez, aki soha nem volt és ma sem orvos, semmi közünk. Ténykedését csakis a médián keresztül ismerjük. Nem láttam még, hogy nyilvánosan becsmérelte volna a magyar orvosokat. Ha ez bekövetkezik, megtesszük a szükséges jogi lépéseket.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik