Szórakozás

Politikussal szexelt pénzért Kelemen Anna

Sok egykori szeretője retteghet a szőkeség önéletrajzi könyvétől. Köztük politikusok is.

Korábban a témában:

Kelemen Anna egy hónapig pénzért árulta a testét a közelmúltban. Nem titkolta, hogy ez idő alatt minden egyes megkereséséről, aktusról jegyzeteket készített. Igazat beszélt: az Ulpius-ház honlapján tegnap megjelent egy könyvborító, az alábbi címmel: A nép szolgálatában – Így szexel a magyar elit címmel. A könyvajánlóból az is kiderült, hogy olimpiai bajnok, politikus, műsorvezető és bundázó focista is retteghet, hogy nyomdába kerül a története – írja a Bors.

“Amióta a drogot kiűztem az életemből, közel tíz év telt el. Másképp emlékszem a múltra is, ráadásul azóta is számos érdekes dolog történt velem. Sokan kérdezik, ki vagyok? (…) Igen, pénzért árultam a testem. Volt, hogy egy család keresett meg, hogy összedobják a gyermeküknek a tarifámat, csak én vegyem el a szüzességét, az is előfordult, hogy bundázással megkeresett százezrek landoltak nálam. Van, aki képes volt havonta pénzt küldeni, csakhogy készenlétben legyek, és természetesen akadnak olyan ismert emberek is, akik évekig a rabságomban éltek” – mondta a Borsnak a nemrég még meztelenül riszáló Annácska, akinek könyvéből kiderül: százezer forintot kért egy órára a kuncsaftjaitól.

Kelemen-Anna(e424d653-a81a-4967-bb1a-f3815d85e50e)(650x433).jpg (kelemen anna, )Fotó: Facebook

Címkék: kelemen anna

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.