Szórakozás

Kelemen Anna megint a testét árulja

Az Édes Élet sztárja úgy tűnik nem elégedett tévés gázsijával, ismét egy szexoldalon hirdeti szolgáltatásait.

Kelemen Anna már korábban is szerepelt az említett oldalon, ám törölte magát a TV2 realityjének indulásakor. Habár az Édes Élet szereplői szépen keresnek hónapról-hónapra, ahogy azt korábban megírtuk, akár milliókat is zsebre vágnak, a szőke celeb mégis többre vágyik.

Szexhirdetésére a Blikk egyik szemfüles olvasóriportere talált rá: “Már korábban is láttam Annácskát, de egy időre eltűnt, majd a napokban örömmel nyugtáztam, hogy visszatért. Fel is hívtam a számot, hiszen kíváncsi voltam, hogy a vonal végén valóban ő van. Miután kicsöngött a telefon, ő szólt bele, és biztosított róla, hogy a netes szexhirdetés az övé. Elmondta, hogy százezer forintot kér, azonban csak szállodába hajlandó eljönni.”

 Fotó: Facebook

Anna azonban nem kapható mindenre, hiszen a domina, fétis és bizarr szexjátékok nála ki vannak zárva és csakis intelligens kuncsaftokat fogad.

“Hello Hölgyek, Urak! Íme, egy exkluzív ajánlat, hogy valóra váltsd álmod és találkozz az egyetlen és eredeti szexistennővel, Annával, élőben! Csak intelligens, urak és hölgyek jöhetnek szóba, ugye megérted!” – írja a 34 éves playmate bemutatkozó szövegében.

A napilap Annát is megkereste az ügyben, aki nem is tagadta a dolgot, viszont azt állította, hogy készülő könyvéhez gyűjt anyagot, miközben jól szórakozik.

“Sosem volt titok, hogy szeretem a férfiakat. Egyébként pedig a készülő könyvemhez gyűjtök anyagot, tanulmányozom a férfiak viselkedését. Örömömet lelem a szexben, miközben tesztelhetem a férfiakat” – árulta el a Annácska, aki legutóbb undorítónak titulálta a kövér embereket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik