Szórakozás

Veréssel fegyegették Tóth Gabit

Egy sértett versenyző akart visszavágni az X-Faktor mentorának.

Hörcher László festőművész-zenész már a tavalyi X-Faktor válogatóján is aggresszív volt, a színpadon szétverte a gitárját. Bár kirostálták, idén újra próbálkozott, és az elutasítástól pokoli haragra gerjedt. A szombati adás előzete­sében az látható, hogy előbb a földhöz csapja mé­regdrága mikrofonját, majd üvöltve szidalmazza az egyetlen mentornőt. Állítólag azért, mert Tóth Gabi a szakmai méltóságában alázta meg.

“Tóth Gabi, neked az a szerencséd, hogy nem vagyok a faterod, mert akkor egy egész arzenálra való gitárt vernék szét a hátadon” – ordítja László, akinek szavai nemhogy nőként, de mentorként is igen rosszul érintették Gabit.

Még az általában higgadt Szikora Róbert is védelmére kelt, aki az előzetes szerint feldúltan rohant fel a színpadra a férfihoz.

“Az eset mélységesen megdöbbentett és felháborított. Meg kellett menteni a helyzetet, nem hagyhattam, hogy mentortársam személyes sértegetése mellett még nagyobb anyagi kárt is okozzon. Amikor süllyed egy hajó, bárki beugorhat, hogy megmentse a személyzetet és az utasokat, ebben a szituációban én voltam az, aki ezt megtette” – mondta a Borsnak Szikora Róbert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik