Szórakozás

Welsz Komár Lászlóval az oldalán okozott halálos balesetet

A titokzatosan elhunyt Welsz Tamás egy biciklist gázolt el, miközben a legendás énekest fuvarozta.

Welsz özvegye, Horty Andrea most minden titokról fellebbenti a fátylat. Ugyan egyetlen hazai kiadó sem vállalta a könyv megjelentetését, az asszony úgy döntött, feltölti az internetre történetét.

Így derült ki, hogy egykori barátja, Komár László ült mellette, amikor a 90-es évek közepén halálos balesetet okozott. Welsz akkoriban az eladóművész mindenese volt – sofőr, testőr és még sok más egyben. Egy este, amikor az ittas énekest szállította haza, elgázoltak egy biciklist, aki azonnal szörnyethalt a helyszínen. A rendőrség bevonása előtt azonban Welsz hívatott egy autót Komárnak, hogy az ne tartózkodjon a baleseti helyszínen, és hogy elkerüljék a botrányt. Később azt állapították meg a nyomozók, hogy a kerékpáros hibázott, így senki nem került bajba.

Az esetet Komár László özvegye is megerősítette, habár nem tudta felidézni a részleteket.

“A balesetre nem emlékszem pontosan, de annyi biztos, hogy Lacinak tanúként is meg kellett jelennie emiatt a Debreceni Bíróságon. Tamás akkoriban vette az első amerikai autóját, és meg is fertőzte Lacit, utána már neki sem kellett semmi más, csak amerikai autó. Vett is egyet magának a kétezres évek elején. Ez az eset nagyjából ’96 táján történhetett, akkor fogadta fel Tamást a férjem amolyan mindenesnek” – mesélte a nő a Blikknek.

Sok a rejtély a halál körül

Sok a rejtély Welsz életével, de halálával kapcsolatban is. Például, hogy mit vett be és mikor – a halottkém szerint egy nátrium-pentotál nevű méreg végzett a férfivel. Ám ez több kérdést vet fel. „Uraim, bevettem valamit, nem tudnak ellene semmit tenni.” mondta Welsz a rendőröknek, amikor kiértek, ezek után amikor a rendőrautóba tették, már nem volt eszméleténél, végül leállt a szíve. A nátrium-pentotált egyfelől gyors altatóként, bódítóként használják, másfelől pedig kivégzésekhez (illetve 2007-ben Indiában megpróbálták vallatáshoz is használni).

Altatószerként ultragyorsan hat, fél perc alatt legyűri azt, aki beveszi – ezek szerint Welsz meglátta a rendőröket, beadta magának a szert, elmondta a mondandóját, majd beült a kocsiba, és ott vesztette el az eszméletét (a rendőrök szerint az autóban akadt fenn a szeme, és már nem lehetett magához téríteni)? Ehhez nyilván kevés volt a fél perc. Tehát valószínűleg a hir24 információi helyesek, hogy már otthon összeesett – kérdés, a rendőrség miért mondott mást.

A szer halálos adagja (5 grammnál nagyobb adag) pedig 35-40 perc alatt végez az emberrel, azért önmagában nem szokták kivégzéshez használni, csak két másik szerrel együtt, amelyek azonnal leállítják a szívet. A nátrium-pentatolra és hasonló szerekre nincs a hatásukat visszafordító ellenméreg.

És akkor még nem beszéltünk a dokumentumokkal, amiket Welsz át akart adni a rendőröknek – és mi van a Simon-üggyel? A választások óta alig csordogálnak a hírek – a botránynak addig volt szerepe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik