Szórakozás

Végre lett pénz Komár László sírkövére

Az énekes özvegye azt ígéri, hogy a fekete márvány síremlék avatására Komár László születésének 70. évfordulóján, november végén kerül sor.

Korábban a témában:

Másfél éves várakozás után hat héten belül elkészül Komár László síremléke, amely felépítéséért korábban még segélykoncertet is szerveztek. Aztán két kőfaragómester is felajánlotta segítségét a sírkő elkészítéséhez. Ám az özvegy ódzkodott attól, hogy szívességet fogadjon el. Most állítólag saját erőből készítteti el a méltó síremléket.

“Az előleget már kifizettem, és a teljes összeg a rendelkezésemre áll. Elhunyt férjemnek lesz méltó síremléke, én pedig újra ki tudom magam húzni” – összegezte a Blikknek Komár Kriszta, de annyit még elmondott, a munkát az a Palásty István végzi el, akivel együtt dolgozták ki a látványtervet.

A kőbe Komárnak azt a fényképét gravírozzák, amelyen a Fiam című Elvis-slágert énekli. Amikor ezt a dalt énekelte, özvegye szerint mindig elérzékenyült. Az 1985-ben készült fotón az ég felé emelte a kezét. A fekete márvány síremlék avatása Komár László születésének 70. évfordulóján, november végén lesz az Új köztemetőben.

Címkék: komár lászló

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.