Szórakozás

Sváby András válik

Az egykori műsorvezető állítólag már új párra is talált. 26 évnyi együttélés és 16 év házasság után válik.

Sváby András és felesége, Enikő húszévesen szerettek egymásba, majd tíz évvel később szerelmüket esküvővel pecsételték meg. A család gyorsan gyarapodott, először Tomi fiuk, később pedig Peti jött a világra. Mára azonban elmúlt a szerelem, a Blikk információi szerint ugyanis válnak.

A lap úgy tudja, Sváby már el is költözött otthonról, és új kedvesével tervezgeti a közös életet. Pedig alig néhány évvel ezelőtt, amikor beköltöztek Enikővel közös ürömi otthonukba, az extévés azt mondta, megtalálta azt a helyet, ahol szeretne megöregedni. Az élet azonban felülírta terveit. Válásáról és új kedvesével való kapcsolatáról a Blikk szerette volna megkérdezni őt is, de András nem kívánt nyilatkozni.

Fotó: TV Paprika

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.