Szórakozás

A fogyatékkal élők érdekében szólalt fel Kasza Tibi

Az énekes fontos üzenettel fordult rajongói felé, és őszintén beszélt kicsit előreugró álláról is.

Megelégelte a fogyatékosokat parodizálókat Kasza Tibi, aki saját álla és sorstársai védelmében ment neki a viccelődőknek. A Facebook-oldalán közzétett üzenetben hangsúlyozta, hogy amin előszeretettel viccelődnek mások, az esetében egy csontfejlődési rendellenesség, és csak komoly és igen fájdalmas műtéttel lehetne megváltoztatni.

“Csontfejlődési rendellenesség miatt lett erősebb az alsó állkapcsom. Volt lehetőség rá, hogy megműtsenek: az egész állkapcsomat szétfűrészelték volna, és három hónapig még vizet inni is pokoli kínnal járt volna. Úgy döntöttem, nem ezt az utat választom, hanem elfogadom magamat úgy, ahogy vagyok. Ha bátorítjuk ezeket a paródiákat, egy év múlva azon viccelődnek majd, hogy a paraolimpikon bénán fut, vagy belekiabálnak egy siket kislány fülébe és röhögnek rajta, hogy nem hallja” – mondja el az énekes a videóban, amit több mint nyolcezren lájkoltak, és közel ötezren megosztottak eddig a közösségi oldalon.

A Bors egyébként úgy véli, a Showder klub egyik humoristája, Somogyi András paródiája hozta ki a sodrából az énekes-showmant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik