Szórakozás

Szeptembertől műsort vezet Berki Krisztián

Szeptember 1-jén új magazinműsor indul a FEM3-on. Czippán Anett mellett a másik műsorvezető a megosztó celeb lesz.

Az iskolakezdéssel egy napon indul a csatorna saját gyártású magazinműsora, a FEM3Café, amely minden hétköznap délelőtt várja a nézőket a képernyők elé. A műsort heti váltásban két műsorvezető páros vezeti, ebből az egyik pár Czippán Anett és Berki Krisztián lesznek.

Anett rutinos tévésnek számít, aki mellett most az Édes élettel országos ismertségre szert tevő Berki kapott lehetőséget, hogy bizonyítsa, nem csak interjúalanyként állja meg a helyét.

“Nagyon jó érzés, hogy a TV2 Csoport hosszú távon gondolkodik bennem és felkért erre a feladatra. Soha nem gondoltam volna, hogy majd tréningeznem kell, pedig most éppen ez történik” – mondta Berki. Czippán Anett is várja a debütálást.

“Élő műsort vezeti szép kihívás, mindketten nagyon várjuk már az első adást. Nagyon kellemesen csalódtam Krisztiánban: a próbafelvételek során kiderült, jól fogunk tudni együtt dolgozni, értjük és érezzük egymás humorát, ami nagyon fontos ahhoz, hogy jó párost alkossunk a képernyőn ” – mondta el Anett.

Fotó: FEM3/Sajtószoba 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik