Szórakozás

Berki Krisztián műsorvezetőnek áll

Az Édes Élet sztárja ősztől újabb szerepben próbálja ki magát. Természetesen továbbra is a kamera előtt fog állni, így a nézők még nagyobb adagban kapják majd Berkit.

Berki Krisztián hamarosan a FEM3 csatorna egyik délelőtti magazinműsorát vezeti majd, a próbafelvételek már lezajlottak. A viselkedésével mindenkit sokkoló celeb természetesen ettől a feladattól sem ijedt meg, annak ellenére, hogy nem tanulta a szakmát. Ez nem meglepő, hiszen Berki már többször is hangoztatta, ő mindenhez ért, ha pedig mégsem, akkor két perc alatt megtanulja, akár csak az olasz nyelvet.

A TV2 sajtóosztálya egyelőre nem árult el részleteket Krisztián őszi szerepléséről és az egykori fradista is csak titokzatosan nyilatkozott. “Nagyon örülök, hogy a TV2 több fronton is gondolkodik bennem, vagyis az Édes élet című műsor mellett más feladatokat is rám bíznának. Valószínű, hogy ősztől műsort vezetek, de erről többet egyelőre nem mondhatok” – árulta el Berki a Borsnak. A napilap azonban úgy értesült róla, hogy a reality szereplő 300 ezer forintot kaszál majd adásonként a FEM3-on.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik