Szórakozás

Budapesten vesznek végső búcsút Bajor Imrétől

Az augusztus 6-án elhunyt színésznek az volt a kívánsága, hogy Budapesten temessék el. Búcsúztatója nyilvános lesz.

Bajor Imrét milliók siratják. Az 57 éves művész halála nem csak a családot rázta meg, barátok és kollégák is lerótták már a tiszteletüket, akik közös emlékekkel és legjobb pillanatainak felelevenítésével búcsúztak.

Habár Bajor Imre már évekkel ezelőtt leköltözött vidéki otthonába, Fülére, amit imádott, úgy kívánta, hogy Budapesten helyezzék örök nyugalomra. A humorista nem szeretett volna hamvasztást, ezért hagyományos temetésen adják meg neki a végtisztességet, amely minden bizonnyal nyilvános lesz.

“Szóba került, hogy Imrét Fülén temessék el, de az volt a kifejezett kérése, hogy Budapesten helyezzék végső nyugalomra. Polgári szertartás lesz. Olyan sok millió ember szerette, nem hiszem, hogy a család úgy döntene, kizárja a nyilvánosságot” – nyilatkozta a Borsnak Ónodi György, a Heti Hetes főszerkesztője, aki korábban a tábortűz metaforájával azonosította Bajort.

Fotó: Kummer János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik