Szórakozás

Delhusa kiakadt Ákos Kossuth-díja miatt

Az énekes úgy véli, neki és generációjának járna inkább a rangos elismerés.

Delhusa Gjon Zalatnay Saroltához hasonlóan úgy vélekedik, számos díja mellé, hosszas pályafutása megkoronázásaként kijárna már neki is egy Kossuth-díj. A nemrégiben egy üzletben hangoskodó 61 éves énekes a Juventus Rádióban fejtette ki véleményét a témáról.

“Amikor elgondolkodnak azon, ki érdemelné meg a díjat, figyelembe kéne venni azt is, hogy az adott előadóművész mióta van a pályán, mennyi pénzt hozott az országnak. Persze nem ez a legfontosabb, de nekem például vállalkozásom sincs, a közönség szeretetéből élek 43 éve. Öt esztendeje már jelölt a Magyar Zeneművészek Szövetsége, ha a rákövetkezendő két évben is kaptam volna jelölést, már volna Kossuth-díjam. (…) Valami megváltozott. Ennek a díjnak a művész munkásságának csúcsát kéne jelentenie, egyben életműdíjként is funkcionálnia, mégis megeshetett, hogy Ákos negyvenévesen megkapta a Kossuth-díjat. Ez kiakasztó. Egy művésznek nem kéne és nem is szabadna a politikával foglalkoznia, viszont a példamutató teljesítményt illene értékelni” – idézi Delhusa véleményét a Bors.

Fotó: RTL II

Ajánlott videó

Olvasói sztorik