Szórakozás

Stohl András még mindig nem fizetett kártérítést

A színész évekkel ezelőtti balesetének ügye még mindig nem zárult le, így a károsultak sem kapták meg a pénzüket.

Stohl András 2010 májusában okozott súlyos közúti balesetet. A műsorvezető azóta a börtönt is megjárta és vezekelt bűneiért, ám az ütközésben megsérült Pali bácsi továbbra sem kapta meg a kártérítést.

Az idős úrnak, aki nyílt combcsonttörést szenvedett hárommillió forintot ítélt a bíróság első fokon, ám az áldozat és ügyvédje is kevesellték az összeget. A 81 éves férfi magának 10 milliót, valamint a balesetben szintén megsérült lányának további 2 millió forintnyi kártérítést követelt.

A jelenlegi helyzet azonban úgy áll, hogy Stohl egyelőre semmit sem fizetett, a másodfokú eljárás pedig csak ősszel kezdődik, ráadásul nem is Budapesten, hanem Debrecenben.

“Túlterheltségre hivatkozva a másodfokú eljárást a Debreceni Törvényszéken folytatják majd le. A fővárosban van, hogy egy évre tűznek ki tárgyalásokat. Tárgyalás ősszel várható” – mondta a Borsnak dr. Mester Csaba, Pali bácsi ügyvédje, aki azt sem tartja kizártnak, hogy Stohl megússza a kártérítést.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik