Szórakozás

VV Fecó szerencsejátékkal szeretne pénzt csinálni

A Való Világ ötödik szériájának játékosa sportfogadáson nyert több int 150 ezer forintot. Ezen felbuzdulva pedig folytatni akarja a könnyű pénzszerzést.

VV Fecó jelenleg Angliában él családjával, ám évek óta küzdenek a megélhetéssel. Az egykori VV-s kiesése után próbálkozott a mulatószenével, de volt már dinnyeárus és vasazott is és az is előfordult, hogy segélyen éltek. Fecó korábban már próbálkozott az angliai munkavállalással, de nem jöttek be számításai, most mégis ismét kiköltözött, ezúttal családjával. Ma sem élnek nagylábon, ezért különösen örült annak, amikor egy szép összeg hullott az ölébe, annak köszönhetően, hogy bejöttek tippjei a foci vb kapcsán.

“Ki nem szereti a focit?! Büszke vagyok rá, hogy ennyi pénzt nyertem. A megérzéseimre hagyatkoztam, és láss csodát, bejött! Kicsit sajnálom, hogy csak ennyi pénzt tettem fel rá, de nem akarok telhetetlen lenni. A Costa Rica–Görögország mérkőzéssel kezdtem a fogadást, azon 98 fontot nyertem. Mivel a németek és az argentinok is kemény csapatnak számítanak, ráadásul ez volt a finálé, ezért azt gondoltam, nem lesz gól a rendes játékidőben. De azt is megtippeltem, hogy végül melyik válogatott hódítja el a trófeát, és tessék, ez is bejött! A tiszta nyereményem 300 font, vagyis csaknem 113 ezer forint. Hihetetlen érzés” – mesélte Fecó a Blikknek.

 Fotó: RTL Klub

A nyereményt már el is költötték, repjegyeket vásároltak belőle, hogy haza látogathassanak Magyarországra. Fecó azonban nem szeretne felhagyni a szerencsejátékkal, úgy gondolja legközelebb is nagyot szakíthat.

“Amikor még Pécsett laktunk, minimálbérből éltünk négyen, most meg csak úgy ennyi pénz hullott az ölembe. Büszke rám a családom, Angéla pedig ennek örömére megengedte, hogy máskor is próbálkozzak a szerencsejátékkal, mert úgy tűnik, szerencsés lettem, amióta kiköltöztünk Angliába.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik