Szórakozás

VV Fecó pénzért mulat

Több zenei producer is megkereste már VV Fecót, aki a villalét után zenei karrierben gondolkozik.

Mióta elhagyta a ValóVilágot VV Fecó, azóta több problémával is szembe kellett néznie. Családja ugyanis nehéz anyagi helyzetbe jutott, amíg ő a villában tengette mindennapjait. „Mikor kijöttem, akkor szembesültem vele, hogy a kassza üres. Gyakorlatilag nem nulláról, hanem mínuszból kell felhoznom az anyagi helyzetünk” – mondta VV Fecó a Hír24-nek, aki egyetlen alternatívát lát arra, hogy anyagilag rendbehozza a családot. „Még Vastag Csaba biztatott a villában, hogy foglalkozzak komolyabban az énekléssel. Azóta készítettem egy demót is, és két szám is készülőben van. Úgy látszik ráharaptak a dologra, mert több felkérést is kaptam azóta, hogy a felvételt feltöltöttem a közösségi oldalamra” – árulta el a dumagép, akinek első zeneiparba tett kísérletére vasárnap kerül sor.

„A Házibuli Attilával című műsorban fogok fellépni. Ez lesz az első alkalom, hogy kipróbálhatom magam a zenei életben. Nekem ez a mulatós műfaj fekszik, remélem, hogy az ígéretekből lesz is valami és sikerül pénzt keresnem az énekléssel” – mondta reménytelien VV Fecó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik