Szórakozás

Kovács Erzsi érvényteleníteni akarta ajándékozási szerződését

A három hónappal ezelőtt elhunyt énekesnő olvasatlanul írta alá ajándékozási szerződését, amit halála előtt kétségbeesetten próbált megváltoztatni.

Kovács Erzsi anélkül írta alá a papírokat, hogy tisztában lett volna vele, mi áll a szerződésben – írja a Blikk. Később azt gyanította, hogy házát más nevére írták, ezért Németországban élő férjétől kért segítséget. Ahogy tegnap megírtuk, a táncdalénekesnő jó barátja, Terry Black feljelentést tett szándékos vagy véletlen emberölés gyanújával ismeretlen tettes ellen, most pedig átnyújtotta a rendőrségnek azt a levelet, amit a művésznő írt férjének.

“Jani, nagy baj van velem, akármelyik percben meghalhatok. Ami nekem nagyon fontos, az örökösödési és ajándékozási szerződést mi olvasatlanul írtuk alá. Megjegyzem, a Vilike is azt mondja, hogy ők sem olvasták el. Az ügyvéd nagyon rafinált volt, mert ez tulajdonképpen egy eltartási szerződés volt, ami azt jelenti, hogy engem mindenben el kell látniuk, betegség esetén orvos, élelem, a ház költségei, és ennek fejében minden, az ingatlan és az ingóságok a halálom, halálunk utána az ő tulajdonukat képezi. Még a tulajdoni lapra is rávezette, hogy az ingatlant el nem adhatom, ugyanúgy az ingóságaimat sem. Ezek szerint én már nem a saját házamban lakom.

Természetesen ők mindenről lemondtak, és abban igazuk van, hogy ezt az öröklést mi akartuk. Itt jön a probléma! Nem elég, hogy ők mindenről lemondtak, nekünk is le kell mondani. Az én ügyvédem intézi most a dolgokat. De ehhez a te aláírásod is kell. Keresd fel a kinti külképviseletet, ott aláírni azt, amit az ügyvédtől megkapsz… Én megírtam a végrendeletet, a háznak a fele a Vilikééké, a Mercedes autómat már odaadtam Terrynek. Beleírtam, hogy amíg te élsz, itt kötelesek mindent megőrizni, senki, semmit nem vihet el. Így legalább biztosítva van az otthonunk. A Marika, aki engem ápolt, akarom, hogy jöjjön vissza, és halálom után lakjon a felső szinten. Vilikéékkel minden meg van beszélve, nincs semmi harag” – írta Kovács Erzsi 20 nappal a halála előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik