Szórakozás

Terry Black megtámadja Kovács Erzsi végrendeletét

Az áprilisban elhunyt táncdalénekesnő végrendeletének végrehajtása ellen tesz panaszt Terry Black, miután hónap elteltével sem kapta meg a jussát.

A 86 évesen elhunyt Kovács Erzsi, Lázár Vilmosné Piroskára hagyta végakaratának ügyintézését, ám a fogathajtó világbajnokok édesanyja nem teljesítette eddig a végrendelet pontjait. Az énekesnő Piroskára hagyta 60-80 milliót érő villáját, ám luxusautója Terry Blacket illetné.

“Többször is hiába kerestem a háznál és telefonon Piroskát, hogy kihozhassam a saját holmijaimat. Személyes tárgyaim mellett félszáz kazettám, régi filmek és pótolhatatlan családi felvételek vannak odabent. Elvileg a garázsban áll Erzsi autója is, amit még életében nekem ajándékozott. Emellett Erzsi saját kezével írt nyilatkozatában kérte, hogy halála után Piroska adjon át keresztfiának, Danikámnak ötszázezer forintot, ami három hónapja nem történt meg, vagyis nem teljesült Erzsi végakarata, amely szerint pedig Danika lett a bankszámlájának a tulajdonosa. Meglepve látjuk viszont, hogy fogyatkozik róla a pénz, ezért kénytelen leszek bíróságon, illetve a hagyatéki közjegyzőnél megtámadni a végrendeletet, s a végrehajtása ellen kifogást emelni, mert a ház rezsijét hónapok óta Danikától vonják, de nem tudom leállítani, mert nincs nálam a halotti anyakönyvi kivonat” – mesélte a hamarosan oltár elé álló transzvesztita művész a Blikknek.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik