Szórakozás

Magyar celeb jelentkezett Cristofel meleghirdetésére

Újabb fordulat a kubai csődör prostiügyében. Most megint azt mondja, hogy csak vicc volt.

Néhány hete annak, hogy Cristofel hirdetésére egy meleg társkeresőn találtak rá a szemfülesek. A nőverő nőcsábász akkor tagadta a dolgot és azt állította, hogy exbarátnője próbál kitolni vele. Nem sokkal később aztán mégis bevallotta, hogy jó pénzért férfiakkal is ágyba bújik. A legújabb nyilatkozatában viszont már azt mondja, csak poén volt az egész, azért volt a felhajtás, hogy a címlapokra kerüljön. Emellett pedig arról is beszámolt, hogy időközben egy ismert magyar férfi is bejelentkezett a szolgáltatásaiért, akit azonban leszerelt.

“Átb***tam a pórnépet! Fogadtunk a munkaadóimmal. Mondtam, hogy én akkora A kategóriás sztár vagyok, hogy bármit kiteszek vagy ki­írok a netre, azonnal a címlapokra kerül. Tízezer volt a tét, és öt perc alatt kellett történnie valaminek. Két és fél perc sem kellett. Egy nagyon híres hazai férfi rám is írt a közösségi portálon. Ő is elhitte. Meg akart venni egy éjszakára. De elmagyaráztam neki, hogy ezek a hírek nem igazak. Ő meg sajnálatát fejezte ki. Pedig nagyon nagy ember” – mesélte vigyorogva Cristofel a Borsnak.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik