Dévényi Tibor, aki Joshi Bharatnak mesélt arról a napokban, hogy a tinilányok néha a cicijükre kérnek autogramot, most a Bors munkatársával beszélgetett, egyebek között hosszú pályafutásáról is.
“Én már gyerekkoromban is színésznek készültem. Megnyertem egy országos mesemondó versenyt, és ez által nagyon kezelhetetlen gyerek voltam. Mindennap jött a rádió, a tévé hozzám, engem akartak. (…) Kilencévesen már játszottam, 1965-ben pedig parodistaként megnyertem a Ki mit tud?-ot. Aztán jött a Színház és Filmművészeti Egyetem, majd a Vidám Színpad, az újságírás és 1972- ben átnyergeltem a disc-jockey-ságra. Hárman csináltuk az országban, a B. Tóth Laci, Cintula és én. Bármelyikünk nevét kiírták egy buliba, az azonnal megtelt. Rádiózás, újságírás, tévézés. Mindig erről szólt az életem, nekem ez volt a természetes” – meséli a régi időkről, amikből természetesen az ikonikus Három Kívánság sem maradhat ki.
Fotó: TV2
“1984-től 2000-ig ezerkétszáz kívánságot teljesítettem, huszonegy országban jártam, és hetvenkét világhíresség segített örömet szerezni a gyerekeknek, méghozzá ingyen. Nagyon szerettem csinálni. Ha valahol fennakadás volt a városban, biztos, hogy mi okoztuk. Mindenki noszogat, hogy miért is nem csinálom tovább, de én nem akarom. Ez így volt szép és kerek” – mondja el sokunk gyerekkorának meghatározó műsoráról. De Tibi bácsi azért manapság sem pihen.
“…az egyetemisták meghívtak egy tábori buliba. Azt hittem, hogy csak cikizni akarnak. Egy órát kértek tőlem, de mikor még reggel is alig tudtam abbahagyni a keverést, éreztem, hogy valami elindult. Tele vagyok fellépésekkel, fesztiválok, városi és falunapok, egyetemi bulik. Megtaláltam a helyem. (… ) így hatvannyolc évesen ez nem átlagos dolog. Nem szokványos, hogy egy nyugdíjas éjszaka teli torokból üvölti, hogy Modern Talking. (…) Mindig mondom a nagyfiamnak, hogy szóljon, ha cikivé válok. Ő meg viccesen meg szokta jegyezni, hogy ne hozzak szégyent a nevemre. Szerencsére olyan kereslet van rám, hogy nem kell abbahagynom. Ha megtenném, akkor egy év múlva dzsörzé-nadrágban, szandálban, csörgő nejlonszatyorral mennék a boltba a csirkenyakamért és belehalnék abba, hogy nincs szükség rám.”
