Szórakozás

Fásy Ádám felfedezte Barna Barnabást

Az énekes-műsorvezető felkarolta a korábban VV Évával éneklő Barnát.

Korábban a témában:

Fásy Ádám idei legnagyobb felfedezettje nem más, mint a bőre kifehéríttetésére vállalkozó előadó, Barna Barnabás. A mulatós zene császára szerint kifejezetten szerencsés a találkozásuk.

“Barna többször jelentkezett a mulatóba, és nagyon megtetszett nekem. Úgy döntöttem, hogy felkarolom és mindenben segítem őt. Nagyon nehéz ez a szakma, sokan állnak sorba a sikerért, de a menedzselésünkkel meg a jó tanácsainkkal remélhetőleg megállja majd a helyét a szakmában, természetesen nem én döntök, hanem a közönség” – mondta a Hír24-nek Fásy Ádám, aki pályafutása során saját bevallása szerint eddig legalább hatvan embernek adott lehetőséget, hogy ismert és híres előadóművész legyen. Többek között 1991-ben a szépségversenye színpadán Galambos Lajos trombitaművésznek is.

Fotó: Rozmanitz Gábor

A korábban VV Éva oldalán is éneklő Barna Barnabás örül, hogy végre mesterre talált, és figyeli Fásy minden iránymutatását.

“Megfogadom Ádám minden tanácsát, hiszen ő igazi szakember a mulatós terén. Már többször is szerepeltem a műsorában és fellépni is járok vele, remélem a segítségével még nagyobb karriert futhatok be” – tette hozzá Barna.

Majd meglátjuk, mennyire lesz szerencsés a találkozás. De ez a dal azért egy kis előrejelzéssel szolgálhat:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Refugees from Syria are trained at the education center of the engineer forces of the German army Bundeswehr in Ingolstadt, southern Germany, on September 1, 2016. (Photo by CHRISTOF STACHE / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.