Szórakozás

Nánási Pál nem akart testvért Micinek

Ördög Nóri elárulta, hogy férje eleinte csak egy gyermeket szeretett volna, hiszen ő is egyke volt.

Az RTL Klub műsorvezetőjét múlt héten láthattuk utoljára a képernyőkön a Szombat Esti Láz fináléjában, hiszen hamarosan világra hozza második babáját, aki a pletykák szerint kisfiú lesz.

Nóri és párja, Nánási Pál nagyon meglepődtek, hogy kislányuk fogantatásának kálváriája után, milyen gyorsan és váratlanul összejött második gyerekük. Az ismert fotós természetesen izgatottan várja már, hogy kétgyermekes apuka legyen, már stúdiójában is gyerekbirodalmat hozott létre a kicsiknek, pedig kezdetben nem szeretett volna kistesót lányának.

“Palkó egyébként egyke. Anno volt egy ilyen beszélgetésünk is, hogy oké, nagyon szeretnénk már gyereket, de hányat? Ez kérdés volt, mert egykepárti volt a legelején” – mesélte a műsorvezető Szily Nórának.

“Igen, én nagyon jól éreztem magam egykeként, de elismerem, hogy az is jó, ha az embernek van egy tesója” – tette hozzá Nánási.


Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik