Szórakozás

Ezért nősül meg Klapka György

A milliomos, felesége megélhetését szeretné biztosítani azzal, hogy megházasodnak, hiszen az örökösödési törvény változása miatt tízmilliók forognak kockán.

Klapka György már 25 éve együtt van párjával, Kiss Marival, ez idő alatt pedig többször megkérte a nő kezét, de eddig kosarat kapott. Most azonban, hogy bekerülhessen végrendeletébe, hivatalossá teszik kapcsolatukat.

Klapka minden ingó és ingatlan vagyonát négy gyerekére hagyja, kivéve dióültetvényét, ami felesége megélhetését biztosítja majd.

“Ez kétszázezer eurót, vagyis mostani áron 60 millió forintot hoz átlagosan az olasz, német, francia, holland piacról. Jó termő évben mostantól megduplázódhat, ugyanis vettem egy gépet, amely összezúzza a dió héját, ezt pedig arckrémekben bőrradírként használják fel a kozmetikai cégek. Emellett a repülőgép-alkatrészeket homokfújás helyett dióhéjjal csiszolják, hogy újra tudják festeni.
Szerződést kötöttem egy német gyógyszeripari céggel is, amelynek a diófa lehullott levelét is eladom, mert ebből, a hatóanyagát kivonva, orvosságot készítenek. Halálom után ezek hozamát is ötödik feleségem megélhetésére szánom, a jobban termő években ez akár havi tízmillió forintot is jelenthet neki” – magyarázta az üzletember a Blikknek.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik