Szórakozás

Így fogadták otthonában Conchitát

A Best magazin munkatársa ellátogatott a szakállas nő otthonába, ahol a helyiek odavannak új sztárjukért.

Bad Mitterndorfnak hívják a települést, aminek a helységnévjelző tábláját az eurovíziós dalfesztivál utáni hajnalon ismeretlen tettesek átragasztották. A Badból, azaz fürdőhelyből csináltak Bartot, azaz szakállt. Így akarták tudatni a számtalan idelátogató turistával, hogy innen indult Európát meghódító útjára a szakállas nő, Conchita Wurst. Aznap éjjel valószínűleg senki nem aludt a faluban, mégsem tudják, ki ragasztotta át a helységnévjelző táblát.

“Itt törvénytisztelő polgárok laknak, nekünk, rendőröknek eddig legfeljebb annyi dolgunk volt, hogy útbaigazítást adjunk az erre járó turistáknak” – meséli az egyik rendőr, aki most szemet hunyt a tábla átragasztása felett.  “Három napig úgy maradt, csak utána szedtük le” – mondja mosolyogva.

“Az eurovíziós dalfesztivál döntőjét itt a parkban, kivetítőn néztük – mesél büszkén egy helyi polgár. – Lehettünk vagy háromszázan. Abban a pillanatban, amikor Koppenhágában Conchita a színpadra lépett, úgy elkezdett zuhogni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Mégis alig ment haza valaki, mint a nagy koncerteken a kemény mag, itt maradtunk. Nem olyan fából faragtak bennünket, akiket megijeszt az égi áldás, és különben is Conchita a mi lányunk”

További részletek az e heti Best magazinban!


Fotó: Europress / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik