Szórakozás

Újra megnősülne Hujber Feri

A színész és párja templomban, utána pedig óriási lakodalmat csapva készülnek ismét egybekelni.

Korábban a témában:

Hujber Feri és felesége Cynthia kapcsolata nem éppen a csendes nyugalomról szólt eddig, hiszen már a válás is szóba került náluk. A 10 éve együtt élő páros a TV2 Pimasz úr ottalszik című műsorában most azt nyilatkozták, újra összeházasodnának. Bár nem tartják magukat vallásosnak, mégis templomban vezetné oltár elé második babájukat váró párját a színész.

“A vallásban nem hiszek, mert szerintem az az elmúlt 2000 évben elavult és kiüresedett, de maguk a templomok tetszenek, mert nagyon erős szakrális erőt sugároznak” – mondta el a Borsnak a megosztó Hujber, aki mégis így beszél kapcsolatukról:

“Mi az égiek segítségével együtt létezünk. Én lefekvés előtt is mindig áldást kérek, Cynthia is mindig imádkozik. SMS-ben kértem meg Cynthia kezét, és ő SMS-ben is válaszolt. Akkor az úgy volt jó, nem volt benne semmi tiszteletlenség. Tesztelni akartam Cynthiát, hogy egy ilyen triviális dologból is érti-e, mennyire komoly. Etyeken, a Rókusfalvi fogadóban tartottuk az esküvőt, csak mi voltunk és a tanúk” – magyarázta Hujber, aki szerint a tízéves évfordulót kétféleképpen is lehet ünnepelni: újraházasodni vagy elválni.


Fotó: TV2

Címkék: hujber ferenc

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.