Szórakozás

Bajor Imre betegen is cigizik

A színész súlyos betegsége ellenére sem tudott lemondani káros szenvedélyéről.

Az agydaganattal küzdő, de a hírek szerint jobb állapotban lévő Bajor Imre hónapok óta egy korty alkoholt sem iszik, a dohányzást viszont nem sikerült abbahagyni – írja a Vasárnapi Blikk.

“Szigorúbban be kellene tartania a gyógyulási feltételeket. Az a baj, hogy túlságosan gondterhelt. Ez a sok stressz pedig nem tesz jót neki. Ráadásul az a hidegfront is megviselte, ami a napokban volt. Elég nehezen bírta az időjárási változásokat. Remélem, hogy lábra fog állni” – mondta el a lapnak Dr. Vargha Zoltán, a Bajor felépülését segítő orvos. Egy nevét nem vállaló ismerőse szerint a színész étkezési szokásaival is komoly problémák vannak.

“Teljesen felcserélte az étkezéseket. Délben reggelizik, estefele pedig az ebédet helyettesíti valamivel. Többnyire a házinéni főz neki, de azt is vagy megeszi vagy nem. Ha bármelyik kollégája vagy barátja megy hozzá látogatóba, akkor ne virágot, hanem egy jó levest vagy valami tartalmas főételt vigyen neki. Vagy zöldséget és gyümölcsöt, mert bizony abból is sokkal többet kellene fogyasztania Iminek” – mondta el az informátor.


Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik