Szórakozás

Letartóztatták Kökény Attila testvérét

A Megasztár felfedezettjének bátyját a családja szeme láttára bilincselték meg otthonában néhány héttel ezelőtt. Állítólag fosztogatott.

Korábban a témában:

A nyomozók gyanúja szerint Kökény Attila testvére és társai kamionokat fosztottak ki, amelyek vámszabad területen álltak arra várva, hogy rakományukat levámolják. Az ügy pikantériája, hogy egy vámos is a korpa közé keveredett. A bűnbanda nem válogatott, ha úgy adódott, akkor egy szállítmány energiaitalt lovasítottak meg, ha pedig éppen műszaki cikkeket találtak, azt vitték magukkal.

Fotó: TV2

Kökény bátyja, József már vallomást tett a hatóságoknak, s a Blikk szerint nem tartja magát bűnösnek. Azt állítja, egy ízben el akarták csalni a banda tagjai, hogy menjen el egy kamion kirámolásához segédmunkásnak, de amikor megneszelte, mire készülnek a többiek, kiszállt a tehergépkocsiból, és stoppal ment hazáig. A hatóságok persze nem igazán akarják elhinni ezt a verziót.

“Értesültünk mi is a dologról, de el sem akarjuk hinni. Mi úgy tudjuk, nem is vett részt a bűncselekményben, mert még idejében kiszállt a dologból. Várjuk, mikor térhet haza szeretteihez. Ő egy jó és tehetséges muzsikus, aki fizikai munkát sem röstellt végezni művész létére. Ennek lett az áldozata” – nyilatkozta a Blikknek Kökény Attila.

Címkék: kökény attila

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

young attractive and relaxed internet addict man networking concentrated late at night on bed with laptop computer in social media addiction or workaholic businessman concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.