Szórakozás

Kovács Ákos nem vállalta az X-Faktort

Az énekes másodjára mondott nemet az RTL Klub felkérésére.

Az X-Faktor készítői már javában állítják össze az idei mentorcsapatot. Az ősszel induló műsor – amit újra Istenes Bence vezet majd – lehetséges ítészeinek listája legalább 50 főből áll. Bár azt hinné az ember, hogy a zenészek többsége szívesen vállalná a zsűrizést az ezzel járó jókora gázsi és népszerűségnövekedés miatt, azonban többen kikosarazták az RTL-t. A héten például Caramel, aki a konkurens TV2 miatt utasította vissza az ajánlatot. A Bors információi szerint az X-Faktor producere Kovács Ákost is megkereste, aki immár másodjára mondott nemet a felkérésre. Tavaly sem akart ugyanis mentor lenni.

Fotó: MTI

A lap úgy tudja, helyettük a poszt egyik legnagyobb esélyese Vastag Csaba. Az első X-Faktor győzteseként és azóta is állandó fellépőjeként nagyon jól ismeri a műsor szerkezetét, menetét. Könnyen beilleszkedne a csapatba, bár hivatalos megkeresést még állítólag nem kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik