Szórakozás

Halála előtt leírta Hulé Éva, ki ölte meg Jimmyt

A szemtanú váltig állította: az énekes halálát nem öngyilkosság okozta.

Mint megírtuk, hétfő este elhunyt Hulé Éva, Jimmy tragédiájának szemtanúja. A Blikk információja szerint Éva nem készített ugyan hivatalos végrendeletet, ám valami hasonlót igen. Ebben a dokumentumban pedig nemcsak az szerepel, hogy földi javait kire szeretné hagyni, hanem az is, amit a Király bizarr és rejtélyes halálának tanújaként eddig nem mondhatott el a nyilvánosság előtt.

Éva asszony élete utolsó szakaszában már csupán egyetlen emberrel tartotta a kapcsolatot, Gerencsér Andrással, a jogi képviselőjével. Ügyfél és ügyvéd között lassan amolyan barátság alakult ki, sőt Hulé már-már fiaként tekintett Gerencsérre, aki pedig mindenben próbált neki segíteni. A lap úgy tudja, hogy a szemtanú által hátrahagyott dokumentumok kezelése is feltehetőleg őrá vár. Mint ismert: az asszony a nyilvánosság előtt ugyan nem nevezte meg azt a személyt, akinek szerinte köze lehetett Jimmy halálához, azonban a rendőrségi kihallgatásán mindent elmondott. Tény, hogy az újraindított nyomozás számos furcsa körülményt talált az énekes halálának rendőrségi aktáiban, de a szemtanú által elmondottak, összevetve a szakértői véleménnyel, nem voltak elegendő súlyúak ahhoz, hogy bárki megkérdőjelezze az akkori eljárás eredményét.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.