Szórakozás

Meghalt Hulé Éva, Jimmy tragédiájának szemtanúja

Az asszony régóta betegeskedett, szívelégtelenség miatt hunyt el. Korábban azért került a címlapokra, mert állítólag szemtanúja volt barátja, Zámbó Jimmy halálának.

Két hete ápolták egy fővárosi kórházban, ahol a napokban életét vesztette Hulé Éva – írja a Bors.
Az asszony korábban számos alkalommal szerepelt címlapokon azzal, hogy Jimmy özvegyét, Edit asszonyt nevezte meg a Király halálának felelőseként. A betegsége miatt lábát is elvesztő nő ott volt azon a tragikus éjszakán, amikor Jimmy egy lövés következtében meghalt.

 

 

Azt olvastad már, hogy az Éjjel-nappal Budapest Alexája korábban nem ápolt túl jó viszonyt az édesanyjával?! Egy betegség azonban nemrég mindent megváltoztatott… Részletek az NLC oldalán!

A per

Zámbó Edit 2010-ben indított büntetőeljárást rágalmazás és becsületsértés miatt Hulé Éva ellen. Hulé szerint Edit asszony keze Jimmyén volt 2001. január 2-án, amikor is Zámbó Jimmy életét kioltotta a pisztolygolyó. A két nőt 2011 májusában a rendőrség szembesítette egymással. „Soha nem gyilkosoztam le senkit, de tény, hogy emberölés miatt nyomoznak, és kitartok amellett, hogy Edit keze Jimmyén volt,  amikor elsült a fegyver, így a szemébe is csak ezt mondhattam” mondta a Blikknek Hulé Éva. Végül a bíróság 2011 végén a fegyverszakértők véleménye alapján úgy ítélte meg, Zámbó jimmy halálának oka öngyilkosság, Hulét ezért Bocsánatkérésre kötelezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik