Szórakozás

Erőszakos, uzsorás kábítószerdíler a vádlottak padján

Többek közt drogtermesztésért és -árusításért illetve zsarolásért áll bíróság elé egy nagymágocsi férfi.

Vádemelést javasol a Csongrád megyei főkapitányság egy nyáron elfogott nagymágocsi drogdíler ellen.

A férfira a szentesi rendőrök csaptak le az otthonában még júniusban. A háza udvarán két fóliasátorban 65 tő kendernövényt, a lakásában pedig közel 3 és fél kilogramm szárított, fogyasztásra előkészített marihuánát találtak.

A nyomozás során kiderült uzsorakölcsönökkel is foglalkozott. Volt akitől 70 ezer forint után 800 ezer forintot követelt vissza. A 32 éves férfi a zsarolástól sem riadt vissza. Egy barátját és annak autóját 300 ezer forintért szállította haza Hollandiából, az évek során ennek címén azonban több mint egymillió forintot csikart ki belőle.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete, uzsora bűncselekmény, zsarolás és önbíráskodás bűntette miatt javasol vádemelést ellene a megyei főügyészségen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik