Szórakozás

Szabó Győző szerelmi háromszögbe keveredett

A színész eleinte csak a szerepe szerint alakította a szerelmes férfit, de egy idő után a való életben is összekuszálódtak az érzelmi szálak.

Szabó Győző a Thália Színház Ő+Ő című darabjára készül partnerével, Nagy Enikővel, akivel a próbák során egyre közelebb kerültek egymáshoz. A történet pikantériája, hogy az a bizonyos szikra még a rendezőnek is feltűnt, aki nem mellékesen Enikő férje, Jantyik Csaba – írja a Blikk.

Fotó: TV2

“Mivel érzelmeket közvetítünk, és a színpadon egymásba szeretünk, ezért akarva-akaratlanul elkezdjük valósnak hinni a színlelt érzéseket. Enikővel egyébként hihetetlenül jól kijövünk, és valóban megvan közöttünk az a bizonyos szikra, hiszen anélkül nehéz is lenne eljátszani, hogy fülig szerelmesek vagyunk egymásba. (…) Csabának is feltűnt, hogy milyen élethűen játsszuk el a szerelmes jeleneteket. Féltékeny is volt rám, ugyanis azt érezte, hogy amit a színpadon lát, az valós. Így azt hihette, hogy köztem és a felesége között a való életben is kibontakozott valami. Persze azt be kell vallanom, hogy valóban könnyen ment a közös munka, és élveztük a próbákat, de ennél több nem volt, hiszen nemcsak Enikő, hanem én is párkapcsolatban élek” – mondta a lapnak Győző, aki húsz kilót fogyott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik