„Hogy mikor jöttem rá, hogy Peti az igazi? Számomra ez a pillanat furcsa módon nagyon nem esett egybe az első találkozásunkkal” – magyarázta a Story magazinnak Kata.

Fotó: TV2
„Én ugyanis akkor döbbentem rá, mennyire szeretem őt, amikor elhagytam. Amint nem volt mellettem, éreztem, hogy azt a férfit veszítettem el, akivel az egész életemet le tudnám élni. Onnantól aztán harcolni kezdtem érte, a többi pedig már történelem” – tette hozzá a fiatal anyuka, akit nemrég csúnyán megaláztak.
