Szórakozás

Hétezer egy „menet” az Eötvös-parknál (+18!)

Rossz lányok dolgoznak esténként a győri parkban. Nem kellett sokáig várnunk, s nekünk is ajánlatot tettek.

Bár a rendőrség tavalyi adatai alapján egyre inkább csökken a prostitúció Győrben és környékén, nem kell sokat erőlködni, hogy rossz lányokba akadjunk a város bizonyos részein. Az alábbi levelet olvasónk küldte szerkesztőségünknek. Állítása szerint a győri Eötvös-parkban minden este kínálgatják magukat a lányok.

Csak nekem tűnt fel, hogy a börtön mögötti parkban nem csak a tavaszi cserjék virágzanak, hanem egyéb földi örömök is?” – kezdi olvasónk beszámolóját.

„Munka után, este 7-8 óra körül vágok át ezen a részen, s már évek óta minden alkalommal kapok ajánlatot néhány, látszólag csak sétálgató lánytól. Nem csak felnőtt embereket, hanem egészen fiatal, 15-18 éves diákokat is leszólítanak. Korábban azon a környéken is ment az ipar, ahol lakom, de onnan, a rendőrségi jelenlét hatására egy éve teljesen kikopott a „szolgáltatá”s. Ezek szerint most az Eötvös-parkban bonyolítják az „üzletet.”

Három a sz*pás, öt a d*gás, hét a komplett menet

Kíváncsiak voltunk, vajon tényleg buja örömök helyszíne esténként az Eötvös-park, így tettünk egy sétát olvasónk levele alapján. Este kilenckor ültünk le egy padra, s élveztük a kora tavaszi estét. Öt perc sem kellett, máris potenciális kuncsaftot láttak bennünk a lányok. Voltak akik rögtön a tárgyra tértek: „Helló, akarsz egy jó ….?”. Mások tapintatosabban közelítették meg a témát. „Szia? Tudnál adni tüzet? Nem akarsz egy jó menetet? Olcsón megegyezünk”.

Miután nemleges választ adtunk, gyorsan eltűntek, de láthatóan nem mentek messzire. A börtön mögötti utcában három miniszoknyás lány is összeverődött, s láthatóan nem apukájukra vártak, hogy vigye haza őket. Fuvar azonban akadt: egy autó megáll, nyílik az ajtó, a pillangók beülnek, s már viszik is őket – így megy ez. Aki kételkedik, nyugodtan tegyen egy kisesti sétát a parkban. Nem „Tóth Árpádi” élményekben lesz része.

Mindössze 20 perces nézelődés elég volt ahhoz, hogy átlássuk, mi folyik a helyszínen. A lányok akkor is bepróbálkoztak, mikor elsétáltunk mellettük. Egyikük a tarifákat is felsorolta: három a sz*pás, öt a d*gás, és hét a komplett – hangzik el a visszautasítható ajánlat.A hölgyek között egyébként ránézésre 40 év körüli és 18-20 éves is akad.

A járőrök láttán eltűntek

Megköszönjük a nagylelkű kínálatot és gyorsan továbbállunk, persze nem megyünk messzire, mivel az est legérdekesebb momentuma csak azután következik.

A lányok ugyanis hirtelen szétrebbennek. Telefonjukat nyomkodják, aztán sietősen eltűnnek a park árnyékos részein, vagy elindulnak a járdán, céltudatos sétát imitálva.

Fél perc sem kell, s eltűnnek szem elől, mintha ott sem lettek volna. Az utca elnéptelenedik, csak néhány munkába igyekvő gyalogos léptei törik meg a csendet. A következő percben egy rendőrautó fordul be a börtön sarkánál, lassan gurul végig az ártatlan utcán. Ez a jelenet egyébként 10 perccel később is megismétlődik, a járőrkocsi vissza  tér, ám a lányok már nem, így idővel a kéklámpás autó is tovább áll. A bűnös tevékenységet aznap estére talán sikerült megtörni, ám biztosak lehetünk benne, hogy másnap este ismét indul a műszak. Bár rendőreink nagyon is éberek, úgy tűnik a lányokat sem ejtették a fejük tetejére.

Elzárást is lehet a büntetésük

A bíróság ezeket az eseteket elzárással bünteti, illetve közérdekű munkát, pénzbírságot szab ki az elkövetőkre – áll egy korábbi rendőrségi közleményben.

A rendőrség továbbra kiemelten figyel a prostitúció elleni fellépésre és a prostitúció visszaszorítására, elsősorban Győrben, Mosonmagyaróváron és Sopronban.

A 2013-as adatok szerint folyamatos rendőri jelenlét megteszi hatását: a főútvonalakon és a védett övezetekben a prostituáltak száma a korábbiakhoz képest számottevően csökkent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik