Szórakozás

5 milliárddal gazdagodtak Schoberték

Schobert Norbi vagyona tízmilliárd forintra tehető és már a környező országok meghódítására készül.

A fitneszguru bár ma már tehetős ember, azonban a sikernek komoly ára volt. Elárulta, hogy vagyonát már háromszor le is nullázta – írja a Bors.

Fotó: TV2

“Amikor leégett a Budapest Sportcsarnok, tízezer kazettám volt bent, nyolcmillió forintom porladt el. Ez volt az első bukás. A következő, amikor a TV2 akkori vezetése 1999-ben úgy vette le a képernyőről a műsoromat, hogy csak a tévéújságból értesültem róla. A harmadik kudarcos év 2010 volt: a versenyhivataltól helytelen szóhasználat miatt kaptunk egy többmilliós bírságot, a megítélésünk hirtelen olyan rossz lett, hogy az akkori hatvannégy üzletünkből több mint húsz bezárt, rengeteg bolt nem fizette ki a nagykert, így az is tönkrement. Százhúszmillió forintot kellett kifizetnem a gyártóknak a saját pénzemből, cégből és kölcsönökből. Két-három hónapig Rékával még a villanyszámlát sem tudtuk kifizetni” – mondta Norbi, aki korosztálya legsikeresebb emberének tartja magát.

Az utolsó nagy bukás után minden évben megduplázta a cég forgalmát, melynek értéke tőzsdei becslők szerint tízmilliárd lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik