Mint ismert egy motoros robbanthatott ma hajnalban a Béke téren az egyik banknál. Szerencsére senki sem sérült meg. A Hír24 információi szerint néhány perccel a detonáció előtt egy fekete ruhás alak jelent meg a helyszínen, egy vagy két dobozt helyezett el a helyszínen, majd elhajtott. A robbanás 3-4 perccel később történt.
A történteket sajátos stílusban Puzsér Róbert is kommentálta a Facebookon, ami még a követőinél is kiverte a biztosítékot.
“Aki a ma hajnali robbantást elkövette, annak nem számít az emberélet, könyörtelenül rombolja le a másik ember tulajdonát, személyi vagy anyagi biztonságát. Istenkomplexusos, erkölcs nélküli pszichopata. Így látatlanban azt mondanám, hogy bankár vagy politikus” – írta Puzsér.
Fotó: Neményi Márton
“Ok, nem szép dolog az utcán bombát robbantani, de azért kicsit túlzás egyből a politikusokhoz hasonlítani, nem?” – vetette fel az egyik olvasó, míg a másik szerint inkább egy elkeseredett és bekattant devizahiteles lehet a bűnös.
“Bár akkor sem felmenthető az alól amit tett…Egy bankár vagy egy politikus kizárt, hogy szólt volna a hajléktalanoknak, hogy menjenek arrébb” – írta.