Szórakozás

Berki a magyar Schwarzenegger

Nemrég jött haza Miamiból Berki Krisztián. Az egykori Fradi vezér nem csak az üzleti ügyei miatt utazott Amerikába, de azért is, hogy Arnold Schwarzenegger egykori versenytársával készüljön.

“Nagyon örültem, hogy volt lehetőségem kiutazni Amerikába. A szilvesztert is kint töltöttem, így amikor hazajöttem, akkor természetesen az volt az első dolgom, hogy a kislányomhoz, Natasa Zselykéhez siessek” – magyarázta Berki, aki nemrég újra kemény edzésbe kezdett.

“Nem csak az üzleti ügyek miatt utaztam Floridába, de találkoztam Charles Kemp testépítővel is, aki korábban Arnold Schwarzenegger versenytársa volt. Nagyon sok hasznos tanáccsal látott el, ugyanis gőzerővel készülök az Arnold Classicra. Február végén, március elején utazom majd a versenyre, bár nagyon büszke vagyok a tavalyi eredményemre, jó lenne idén jobb helyezést elérni. Tavaly egyébként 94 indulóból 13. lettem, ami egyáltalán nem rossz” – tette hozzá.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik